Figyelem:
Az ezen az oldalon közölt információk megkérdőjelezhetik
az otthonról végzett jövedelemszerző tevékenységre vonatkozó
eddigi ismereteidet, emellett viszont jelentősen megnövelhetik
az MLM vállalkozásod iránt érdeklők számát, és az abból
származó bevételeidet is...
Mindenesetre én figyelmeztettelek!
Nos, az igazság egyszerűen az, hogy...
Mindaz, amit jelenleg a felsővonalak többsége a hálózat-építőinek
tanít,
régebbenremekül működött, úgy a 90-es évek elején,
de ma már más időket élünk, és
a
talpraesett, az új megoldásokra fogékony hálózatépítők, akik
megértették az Online MLM korszakváltó üzleti filozófiáját,
a jövőben egyszerűen le fogják hagyni
mindazokat,
akik továbbra is csak üldözni akarják a vásárlójelölteket, és
megpróbálják rájuk tukmálni a termékeiket.
Elfelejtheted nyugodtan és örökre az ismerőseid és rokonaid zaklatását,
az egyméteres szabályt, az utcán idegenek
leszólítását, és mások
győzködését, hogy lépjenek be az MLM hálózatodba vagy bármit is
vegyenek tőled...
Készülj fel arra, hogyan tudsz majd egyre több
ígéretes adottságokkal rendelkező jelöltre szert tenni, akik türelmetlenül
várják, hogy megismerkedhessenek mindazokkal a megoldásokkal,
amelyeket te már sikerrel alkalmazol. Érdekessége a dolognak,
hogy az MLM vállakozásod nagyfokú automatizáltságának köszönhetően,
eközben már pénzt is kereshetsz...
Bátran
búcsút mondhatsz a betanult, hagyományos eladási trükköknek, az
embereket rábeszélő próbálkozásaidnak, és folyamatos nyaggatásuknak!
Most alkalmad lesz megismerni azokat a megoldásokat, amellyekkel
a munkatársaimmal együtt már rendelkezünk,
és sikerrel alkalmazunk.
Kajárik Béla
társad
az Online MLM
vállalkozásod sikerében
Kedves
MLM-ező Barátom!
Az MLM-mel "összetalálkozva" tárult fel előttem az önerejükből
jólétüket megteremtő személyek egyik SIKERTITKA:
A jövedelemszerzés egyfajta tudomány, aminek
jelenleg az iskolákban csak a legprimitívebb formáját oktatják
mármint, hogy "Add bérbe az idődet, vagyis az
életedet!" (egy köznapi megfogalmazásban ez
így hangzik: "Dolgozz egy jó állásban!")
Sajnos ma még kevesen tájékoztatják az embereket arról, hogy az
internetnek köszönhetően napjainkban megteremtődtek a feltételei
a folyamatosan megújuló, jogdíjszerű jövedelemszerzésnek, ami
nem csupán a megélhetési költségek fedezésére, hanem akár egy
tisztességes jövedelemszint elérésére is alkalmas.
Tényleg mód nyílik a képességeink és tehetségünk pénzre
váltására, ha hajlandók vagyunk az ehhez nélkülözhetetlen
korszerű, internetes, értékesítési eszközök és módszerek alkalmazását
megtanulni.
Érdekes felfigyelni arra a tényre, hogy az MLM "szakmának"
egyik fő alapelve a másolódás. Nézzük akkor most meg, hogyan is
működik ez a gyakorlatban?
A statisztikai adatok szerint az MLM-ezők 95 %-a kudarcot
vall (erről viszonylag könnyen meggyőződhetünk, ha az
ismerőskörünkben érdeklődünk arról, hogy kinek él a környezetében
legalább egy olyan család, amelynek tagjai láthatóan ebből a szakmából
szerzett jövedelmüknek köszönhetik az átlagosnál magasabb életminőségüket.)
Akkor most mi is másolódik itt? A kudarc? Mit és kit
másolnak sikerrel azok, akiknek "bejött" az MLM, és
megéri nekik ezt a szakmát művelniük?
Közismert tényként emlegetik, hogy az MLM a XXI. század
egyik legetikusabb jövedelemszerző módszere: Jövedelmet
itt csak az elvégzett munkánk eredménye alapján kaphatunk, amire
rajtunk kívül senki másnak nincs befolyása. Minden az általunk
a piacra vitt értéktől függ. Csupán a nyüzsgést itt nem fizetik
meg, csak az eredményt!
Talán arra nyílik az MLM-ben mód, hogy a könnyű és gyors meggazdagodásban
hívők tanulópénzét bekasszírozhassuk? Összeszedni a pénzt mindazoktól,
akik eddig még nem tanulták meg azt, hogy "ingyen sajt
csak az egérfogóban van"?
Ehhez mindössze alkalmat kell teremtenünk ahhoz, hogy a vállalkozásukba
belerokkant személyek a maradék pénzükből egy MLM vállalat termékeiből
csinos készletet vásárolhassanak, és aztán rájöjjenek, hogy szépen
rászedték őket? Meggyőződhetnek róla, hogy a kapott jóslat nem
jött be: "A termékek nem adják el magukat!" Az
őket rábeszélő személyektől kapott "módszer" náluk -
sajnos - de nem működik...
Vagy ez tényleg egy valódi szakma - önálló vállalkozás
- a saját eszköz- és módszertárával, stratégiájával és taktikájával,
aminek az a hivatása, hogy segítsen az embereknek megszerezni
azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyeket meg akarnak
maguknak venni? Mindezt akkor és olyan módon, ahogyan az számukra
a leginkább megfelelő?
Az emberek figyelmét csupán felhívni a táplálékkiegészítők létezésére,
a 90-es évek elején még elég volt, és erre szinte bárki képes
lehetett. Ma már a reménybeli ügyfelek - főként az internetnek
köszönhetően - széleskörű tájékozottsággal rendelkeznek, ezért
a termékek értékesítésére vállalkozóknak is sokkal felkészültebbeknek
kell lenniük.
Az új infotechnikai eszközök használatának köszönhetően
bizonyára kevesebb, de megfelelő képzettséggel rendelkező MLM-ező
is alkalmas lesz az egyre több vásárló színvonalas kiszolgálására.
A kérdés ezentúl már nem az lesz, hogy neked hány munkatársat
sikerült - a "nagy számok törvényében" bízva - próba-szerencse
alapon a hálózatodba toborozni, hanem az, hogy hány
olyan munkatársad van, aki képes akár több száz személlyel is
kapcsolatba kerülni és azok vásárlási döntéseit befolyásolni?
Van egy jó hírem! Napjainkban már lehetőséged nyílik arra, hogy
a lehető legforgalmasabb helyen nyisd meg a "boltodat"
- az interneten! Akár még "autópályákat" is kiépíthetsz,
melyeken a vásárlók tömegei tódulhatnak a virtuális bevásárló
utcádba.
Tudod, miben veri meg az MLM a hagyományos kereskedelmet? De abban
aztán tényleg nagyon! Az ügyfélgondozásban, a
vásárlókkal való lelkiismeretes kapcsolattartásban és szolgálatkész
kiszolgálásban. Az MLM-ező ugyanis a bolti alkalmazottal szemben
a szívét-lelkét beleadja a tevékenységébe.
Ahol eddig leginkább problémái voltak egy MLM-ezőnek, az az üzletszerzés
volt. Mivel nem volt boltja, ahová a reménybeli vásárlók bemehettek
volna. Különféle trükkös technikákat alkalmazva egyebek mellett
az utcán is kénytelen volt ismerkedni, és kávázókban, középületekben
és szállodákban üzleti bemutatókat tartani.
Ennek most már vége! Legalább is azok számára, akik fogékonyak
az új megoldásokra és van bátorságuk azokat alkalmazni. Az internet
ideális feltételeket biztosít a saját "üzletközpontunk"
megépítésére.
A
feladatot a jövőben az MLM-ezők számára leginkább a már kész vásárlási
döntéssel rendelkező ügyféljelöltek figyelmének magukra vonása,
illetve honlapjuk/blogjuk látogatottságának növelése fogja képezni.
Ezen reménybeli vásárlók számára a fő kérdés már csak az lesz,
hogy KITŐL, HOL, és HOGYAN szerezzék be maguknak azokat a termékeket,
amelyektől problémáik megoldását várják.
Az internet sokoldalú kapcsolatteremtő alkalmazásainak köszönhetően,
olyan személyek is kedvet kapnak az MLM-hez, akiknek korábban
ez meg sem fordult a fejében, vagy egyáltalán még a létezéséről
sem volt tudomásuk.
A korszerű infotechnikai eszközök használatának, valamint az ahhoz
kapcsolódó és az MLM-mel foglalkozók tömegének gondolkodásmódjával
teljesen ellentétes észjárásnak köszönhetően, reális esély nyílik
arra, hogy akár az MLM vállalatunknál "felettünk" állókat
is leelőzhessük.
Eljött az ideje annak, hogy elsajátítsuk az intelligenciánk és
képességeink pénzre váltásának mesterségét.
Hagyj fel a munkanélküliség elől menekülők felbosszantásával,
ehelyett jobban teszed, ha megtanulod magadhoz vonzani azokat,
akik rájöttek arra, hogy nem éri meg nekik másoknak dolgozni.
Megvan bennük az a becsvágy és önbizalom, ami szükséges az önálló
internetes vállalkozásuk beindításához.
Arra érdemes törekedned, hogy mindazoknak könnyítsd meg a helyzetét,
akiknek - miután összetalálkoztatok - sikerül észrevenniük
a veled való együttműködésben rejlő előnyöket, és van
bátorságuk is ahhoz, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.
Ha esetleg régebben MLM-eztél, ajánlom, hogy fedezd fel
újból ezt a remek iparágat, és csináld másként! Az MLM,
az internetnek köszönhetően ugyanis, többé már nem csak az átlagembereknek
ajánlott szakma!
Amennyiben jelenleg hálózatépítéssel foglakozol, bizonyára érdemes
lenne megismerkedned az online MLM stratégiáival, taktikáival
és fortélyaival. Ezeket következetesen alkalmazva, egy új
növekedési pályára állíthatod az MLM vállalkozásodat.
Az Online MLM generáció képviselői olyan saját marketing rendszerrel
rendelkeznek, amelyik valóban elad helyettük akkor, amikor a vevőjüknél
ők személyesen jelen sincsenek, szemben a hagyományos MLM módszereket
alkalmazókkal, akiknek a rendszere többnyire akkor sem ad el,
amikor ők jelen vannak...
Ebben az e-bookomban feltárom azokat a meglátásaimat, amelyek
segítettek nekem az online MLM stratégiájának és taktikai módszereinek
megértésében. Ma már tudom, hogy:
"A
vállalkozásod sikerét meghatározó legfontosabb tényező
egy olyan észjárás elsajátításában testesül meg, amely bátorítással
szolgál és képessé fog tenni a sikered érdekében naponta elvégzendő
fegyelmezett cselekedetekre."
Emellett bemutatom azokat az internetes eszközöket, amelyekkel
automatizálható a mai MLM tevékenység jelentős része, és konkrét
példával is szolgálok azok alkalmazására.
Segítségül, hogy eldönthesd, egyáltalán érdemes-e elolvasnod ezt
az e-bookot, összegyűjtöttem néhány KÉRDÉST, amelyekre a válaszokat
megismerve minden bizonnyal könnyebben építheted majd az MLM vállalkozásodat
a jövőben:
Melyek az Online MLM-ezők sikerstratégiájának az alapjai?(53. oldal)
Megéri-e a hagyományos kereskedelemben bevált lezárási technikákat
az MLM-ben is alkalmazni? (68. oldal)
Mivel tűnhetsz ki igazán az MLM vállalatod termékeit értékesítő
termékforgalmazók közül?
(20. oldal)
Mi az AdWords csapda? Miért állítja szembe egymással egy azonos
MLM hálózat termékeit értékesítő hálózatépítőket - és kényszeríti
őket egyre növekvő anyagi ráfordításokra - ez a hirdetési
forma? (38. oldal)
Mi az a két ok, ami miatt a sikertelen kezdő MLM-ezők gyakran
feladják az üzleti vállalkozásukat és hogyan lehet ezeket
megszüntetni? (23.
oldal)
Milyen folyamatokat lehetséges és érdemes automatizálni egy
Online MLM vállalkozásban? (109. oldal)
Melyik az a négyféle beszélgetéstípus, amit az érdeklődőinkkel
folytatni érdemes, hogy vezető munkatársainkká válhassanak?
(93. oldal)
Mi az online közösségi marketing és hogyan kell azt csinálni?
(45. oldal)
Hogyan néz ki egy INTERAKTÍV KÉRDŐÍV és miben rejlik annak
eredményes marketing hatása? (44. oldal)
Melyek
az alapvető különbségek a hagyományos és az online MLM tevékenységet
folytatók munkamódszerei között? (14. oldal)
Miben rejlik az MLM vállalatok "élő" rendezvényeinek
és képzéseinek üzletépítési szempontból nélkülözhetetlen ereje?
(101. oldal)
Hogyan védekezzünk eredményesen az információdömpinggel szemben
és kiktől kaphatunk ehhez hatékony segítséget? (119.
oldal)
Mivel célszerű indítanunk az érdeklődőinkkel folytatott
beszélgetéseinket, a termékekkel, vagy az üzleti lehetőséggel?(89. oldal)
A
sikeres szponzorunk számos tevékenysége közül melyeket érdemes
a leginkább lemásolni? (13. oldal)
Mit érdemes az érdeklődőinknek azt megelőzően "eladni",
hogy az MLM vállakozási lehetőségünket felkínálnánk?(21. oldal)
Milyen hatással van az Online MLM a munkatársak lemorzsolódására?
(59. oldal)
A
jövedelemszerző lehetőségünk iránt érdeklődőkkel folytatott
beszélgetéseknél alkalmazott hatlépéses módszernek, melyek
a legfontosabb elemei?
(56. oldal)
Milyen veszély leselkedik a jelenleg még sokak által megcsodált
jövedelemmel rendelkező, de hagyományos módszereikhez görcsösen
ragaszkodó, MLM "megasztárokra" és miért?
(61. oldal)
Mikor érdemes feladni az állását, illetve magánvállalkozását
egy eredményesen tevékenykedő MLM-ezőnek?(112. oldal)
Mi a blog marketing és hogyan kell csinálni? (31.
oldal)
Egy Online MLM vállalkozásban melyek az igazán jövedelemtermelő
tevékenységek?(106. oldal)
Mit neveznek az Online MLM-ezők csodafegyverének, ami számos
folyamat automatikus és hibátlan elvégzését teszi lehetővé?
(40. oldal)
Egy e-mailnek melyek azok az alkotóelemei ("forró
pontjai"), amelyeket az emberek leggyakrabban szoktak
elolvasni?(42. oldal)
Melyek az Online MLM-mel foglakozó hálózatépítők alapvető
eszközei? (18. oldal)
Mi
az MLM-ezők elsődleges küldetése? (100. oldal)
Szüksége van-e névlistára egy online MLM-ezőnek? (74.
oldal)
Milyen
termékek értékesítéséből szerezhet jövedelmet egy kezdő MLM-ező
- szinte azonnal - a több lábon állás alapelvét alkalmazva?(122. oldal)
Mi az, hogy együttérző és ügyfélbarát marketing? (55.
oldal)
HOL találhatsz azonnal hasznosítható ötleteket az MLM vállalkozásod
fejlesztésének meggyorsításához?
(139. oldal)
Melyek a "vezércikkszerű" értékesítő / reklámlevél
fő részei? (50. oldal)
Hogyan tudunk véleményvezéreket munkatársnak a hálózatunkba
toborozni?(80. oldal)
Valójában mi is az MLM? He erre a kérdésre nem tudja valaki
a helyes választ, akkor nem érdemes azon elcsodálkoznia, hogy
miért nem tart ott az MLM vállalkozásában, ahol szeretne!(133.
oldal)
Melyek azok a kérdések (31 db), amelyeket feltétlenül érdemes
feltenni a munkatársjelöltjeinknek, hogy megállapíthassuk
érdemes-e az adott személyt a hálózatunkba toborozni? (126.
oldal)
Milyen képességekkel érdemes egy MLM-ezőnek leginkább rendelkeznie?
(114. oldal)
Melyek az Online MLM-ezők által elkövetett típushibák?(48. oldal)
10
tipp egy honlap látogatottságának növelésére - nem számítva
a honlap keresőmotorakra optimalizálását (SEO).(29.
oldal)
Az MLM-ben miért nem jönnek be a sokak által keresett "útlerövidítési
technikák"? Helyettük mi jelenti az igazán jó megoldást?(129. oldal)
Melyik az a jártasság, amelyet az Online MLM-ezőknek igazán
érdemes elsajátítaniuk, mivel a legtöbb jövedelmet is ezzel
szerezhetik meg maguknak? (50. oldal)
Mi
az alapvető különbség az online marketingesek és az online
MLM-ezők üzetépítő filozófiájában, észjárásában és alapelveiben
(itt most nem a jutalékelosztási rendszerek sajátosságairól
van szó)?
(70. oldal)
Hogyan
néz ki egy korszerű ügyfél- / munkatárs toborzó módszer a
gyakorlatban? (140. oldal)
Mi alapján lehet eldönteni, hogy komoly-e az érdeklődőnk?
(141. oldal)
Mit
kell megtanulnunk, ahelyett, hogy igyekszünk úton-útfélen
leszólítgatni az embereket abban reménykedve, hátha éppen
ők azok, akik remek munkatársaink lehetnek majd a jövőben.
(142. oldal)
A veszteség elkerülésének érzésén alapuló két hatékony
marketing módszer bemutatása (143. oldal)
A tévedések elkerülése végett szeretném megjegyezni, hogy az MLM
nem az a szakma, ahol az átlagemberek átlagon felüli jövedelemre
tesznek szert. Ebben az iparágban a kimagasló sikereket
az átlagon felüli képességekkel rendelkező egyének érik el.
Ők ugyanis - a vonzás törvényének köszönhetően - összetalálkoznak
olyan személyekkel, akik segítenek nekik felfedezni a bennük rejlő
adottságaikat, melyeket eredménnyel kamatoztatva képesek lesznek
családjuk számra átlagon felüli életminőséget biztosítani.
Az MLM tehát, koránt sem egy munkanélkülieket megmentő segélyprogram,
hanem a megfelelő egyéni adottságaik kifejlesztésére hajlandó
egyének számára, egy korszerű jövedelenszerző lehetőség.
Melyek
ezek a sajátos adottságok, képességek? A teljesség
igénye nélkül, szerintem mindenekelőtt, a szívós kitartás, a kapcsolatteremtő
képesség, a tanulási vágy, az újdonságok iránti érdeklődés, a
vállalkozói és vezetői adottságok, a kommunikációs képesség, valamint
az eQ (elektronikus - internet használó - intelligencia)
és EQ (érzelmi intelligencia) tartoznak ebbe
a csoportba.
"Ez az - MLM - iparág valóban könyörtelen.
A kapitalista vállalkozói világban ezelőtt és ezután is a rátermettebb
lesz az, aki mindent túl fog élni. Ha hiszed, ha nem, ez az egyik
legcsodálatosabb ajándék, amit az életünkben kaphatunk. Lehetővé
teszi, hogy olyannak láthassuk magunkat, amilyenek vagyunk - megmutatja,
hogy mik az erősségeink és mik a gyengéink-, és olyan képességgel
lát el bennünket, ami segít azzá válnunk, ami lenni szeretnénk.
A határ a csillagos ég, ha hajlandók vagyunk
megfizetni ennek az árát." (Mike Dillard)
Te tudod már, hogy melyek az igazi erősségeid,
amelyekre akár egy ilyen korszerű vállalkozást is fel tudnál építeni?
Megértem a helyzetedet, hiszen most alaposan fel van neked adva
a lecke: Kinek higgyél?
A jelenlegi szponzoraid közül azoknak, akik között
lehet, hogy van, aki még havonta egy milliónál is többet keres,
de képtelen neked megtanítani hogyan szerezz jövedelmet most 2009-ben,
azoknak a termékeknek az értékesítésével, amelyeket neki még 10
évvel ezelőtt annyira könnyű volt eladni?
Az olyan személyeknek fogadd-e meg a tanácsait, akik remekül tudnak
másokat lelkesíteni, barátkozásra, ismerkedésre buzdítani, de
képtelenek "eligazodni" a napjainkban formálódó internetes
közösségekben?
NE FELEDD!
Azért
mert egy módszer egyszerű és könnyű lemásolni, nem biztos, hogy
eredményt is hoz!
Vagy inkább egy idegen személyre hallgass, aki
arról tájékoztat, hogy az internetnek köszönhetően mennyivel könnyebb
a célpiacának tagjait megtalálni és megszólítani? Aki a jelentkezőkkel
élvezetes beszélgetéseket folytatva Online MLM módszereket alkalmaz,
és így választja ki a számára legszimpatikusabb munkatársjelölteket?
Egy olyan hálózatépítőre, aki gyakorlati tapasztalataival segíteni
tud neked az MLM vállalkozásod internetes megjelenítésében és
az online közösségekben való ismerkedéshez? És ezt saját honlappal/bloggal
rendelkező, és azok folyamatos karbantartására képes munkatársainak
internetes jelenlétével is képes bizonyítani?
Kedves
Béla!
Ennek
a könyvnek az olvasása is egy ÉLMÉNY volt számomra (az
a rengeteg "AHA"). Köszönöm Neked, hogy ezzel
a tudással gyarapodhattam!
Ez
a könyv már inkább gyakorlatias volt számomra és most
már PONT ERRE volt szükségem! Az első része, maga a marketing
rendszer, ami egyszerűen ZSENIÁLIS! A másik felében pedig
azt éreztem, mintha magamat kellene látnom - beleképzelnem,
vagyis amivé válnom kell, hogy sikeres legyek: vezetővé
és egyben szakemberré.
Az
utolsó 2-3 rész voltak számomra a legtöbbet mondóak és
legemlékezetesebbek. Köztük "A veszteség elkerülése
érzésének motiváló ereje" című fejezet.
Baráti
üdvözlettel:
Gerbovics
Péter http://GerbovicsPeter.hu
Kedves
Béla!
Most
másodszor olvastam el az Online MLM 2.0 e-bookodat.
Amikor először találkoztam vele, egy számomra ismeretlen,
de nagyon vonzó internetes MLM rendszer képe bontakozott
ki a sorok közül. Egy olyan rendszeré, amelyben nem kell
megszokni a "nem"-eket, ugyanis teljesen más
szisztémával dolgozik. Itt valóban azokkal az emberekkel
kell csak beszélni, akiket ez valóban érdekel.
A könyvben részletes leírás található a rendszer lényegéről,
és gyakorlati megvalósításáról, érthetően, követhetően,
a legmodernebb internetes eszközöket is bemutatva.
Most másodszor olvasva éreztem azt, hogy milyen egyszerűek,
és eredményesek ezek a lépések. Közben nem csak az internetes
rendszer, de az ember maga is épül, fejlődik, és nem várt
élményekre, eredményekre talál.
Köszönet érte!
Erdei
Zita http://munkababaval.blogspot.com
Korábban annyira irigyeltem azokat
a hálózatépítőket, akiket a jelentkezőik hívtak fel, és
nem nekik kellet kezdeményezni a kapcsolatfelvételt. Az
ebben az e-bookban leírtakat alkalmazva, már nekem is sikerült
belekóstolnom abba, milyen remek érzés az, amikor engem
hívnak fel a kíváncsi érdeklődők.
Hálás köszönet a számtalan eddig még sehol nem hallott internetes
tippért és megoldásért!
Kállai
Éva wellness-eva.hu
Kedves Béla!
Szeretnék Neked köszönetet mondani azért, hogy vetted a
bátorságot és ilyen érthetően feltártad az MLM új korszakának
lehetőségeit.
Úgy gondolom, hogy ezzel az e-bookoddal MLM-ezők ezreinek
a vállalkozását mented meg. Sokan vannak, akik igen keményen
dolgoznak ebben a szakmában, de mivel még nincsenek tudatában
a közelgő "nagy fordulatnak" - bizonyára felhagynának
ezzel a tevékenységükkel.
Mivel én is vállalkozó vagyok, jól tudom, hogy mennyire
fontos az álmaink megvalósítása. Te ezzel a könyveddel MLM-ezők
ezreinek az álmát fogod megmenteni.
Kis
Péterné Jutka herba-elet.hu
Azt
hiszem, "Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni".
És az MLM is folyó, méghozzá a rohanó Világgal azonos iramban
zubog. Ha a "jól bevált" módszereket utánozod,
akkor ugyanazon a folyószakaszon ragadsz, és sohasem éred
el a Tengert.
Ez az E-book megmutatja, hogy el lehet engedni a sziklát,
amibe oly sokan kapaszkodnak görcsösen, és engedni, hogy
a víz repítsen. És ez nem csak az MLM-ben van így. Még most
sem tudom igazán, hogy itt, vagy másutt találom-e meg az
utamat, de Béla felismerése rávilágít arra, hogy nem csak
a mások által kitaposott ösvények vezetnek célra, sőt: a
saját célod a saját célod, más nem fog arra menni.
Röviden: köszönöm, hogy megosztod velünk!
Némethy Krisztián
melem.extra.hu
Szia Béla!
Igazán
élvezettel olvastam el ezt az e-bookodat (is), és újból
sikerült megerősítened abban, hogy jó úton járok, amikor
az időm és energiám a blog írásra, cikkek szerkesztésére
és az online közösségekben kifejtett aktív részvételre fordítom.
Köszönöm mindazt, amit ennek az iparágnak a fejlődése érdekében
tettél és jelenleg is teszel.
Szilágyi Beáta
wellness-bea.hu
Szia Béla!
Ilyen nincs és mégis van! Arra gondoltam, amikor elolvastam
az első két tanulmányodat, hogy innen már nehéz újat mondani,
de rosszul gondoltam. Rájöttem, hogy az interneten történő
üzletépítésnek szinte csak előnyei vannak. Be kell látnom
ez a jövő. Nehéz lenne kiragadni bármit is az Online MLM
2.0-ból hiszen, szinte mindegyik fejezet nagyon fontos témákat
taglal. Tudom nem lesz könnyű, de végigmegyek ezen az úton,
mert nagyon megéri az árát!
Szia, és köszönöm az eddigi segítséget.
Baráti
üdvözlettel:
Boros
Pál misztikusmlm.blogspot.com
Bizonyára
forgatod a fejedben a gondolatát annak, hogy megvárd-e,
amíg a "feletted" lévők rájönnek arra, hogy
ők is hozzákezdjenek az internet nyújtotta előnyök kiaknázásához
az MLM hálózatuk működtetésében? Vagy inkább te magad kezdj hozzá
és tanítsd meg nekik ennek a módját?
Mindenesetre jó, ha tudod: Az internet virtuális birodalmában
a területfoglalás és a parcellák kitűzése már megkezdődött!
Egy korábbi jól ismert reklámból vett szállóigére szeretnélek
csak emlékeztetni: "Ha kimaradsz, akkor lemaradsz!"
Most pedig, Zig Ziglar a személyiségfejlesztés nemzetközileg jól
ismert szaktekintélyének mondását idézném: "Találkozzunk
a csúcson!"... illetve világ valamelyik híres
tengerparti üdülőhelyén, ahol a jól megérdemelt munkánk jutalmaként
töltjük majd a napjainkat.
Szeretnék Neked kedvet csinálni ahhoz, hogy bátran merj belevágni
az Online MLM vállalkozásba!
Egy dolog biztos:
"Ha
nem vállalkozol, az életed nem lesz olyan,
mint amilyen lehetne!" (Malcolm Forbes)
Egy önerőből saját anyagi biztonságát megteremtő személy könyvében
olvastam, hogy "Egy apró ötlet elég ahhoz, hogy
belevágj, és kiválj a "kerítésen ülő" döntésképtelen
személyek sorából."
Mi van akkor, ha ezt az ötletet egy 12.500 forintos könyvben találod
meg?
Ebben az e-bookban leírt meglátások, fortélyok és ötletek
eredményes alkalmazásával jövedelemre tehetsz majd szert. Ugye
nem tartod méltánytalannak azt kérnem, hogy cserébe én is juthassak
némi nyereséghez?
Ez a könyvem ugyanis nem egy a tucatnyi romantikus, unaloműző
regények közül. Tudod ilyeneket szoktak olvasni azok az emberek,
akik szabadidejüket szívesebben töltik olyan programokkal, amelyek
segítenek nekik elterelni a figyelmüket a napi problémáikról ahelyett,
hogy azok megoldásán törnék a fejüket.
Az
MLM-mel kapcsolatos - 14 év alatt tett - "felfedezéseimet"
osztom meg benne, amelyeknek anyagi- és időköltségei is voltak.
Szeretném, ha ezek részben megtérülnének. Neked - elolvasva ezt
a könyvemet - módod van arra, hogy jelentősen lerövidítsd a tájékozódási
idődet. 5-6 óra alatt megszerezheted 14 év tapasztalatát.
Elkerülheted
mindazokat a hibákat, amelyeket én már elkövettem és
amelyek árát megfizettem. Ugye ez nem is olyan rossz üzlet?
Gondolj csak bele, mindössze az MLM vállalatod által megrendezett
egynapos országos képzésen való részvétel költségének megfelelő
összegről van itt szó (természetesen az utazási kiadásokat is
beleszámítva). És azokon többnyire miről szoktál hallani? Bizonyára
a már végtelenségig megunt - a mai körülmények között működésképtelen
- MLM közhelyekről...
Ha
most nem lenne erre ennyi pénzed, ki akadályoz meg abban, hogy
holnaptól kezdve elvállalj egy olyan munkát, aminek ellenértékén
megvásárolhatod majd magadnak egy újfajta pénzcsináló
gépezet működésének a leírását, vagy Know How-ját (ha
kedveled az idegen kifejezéseket)?
Mit szólnál ahhoz, ha ezt a könyvet elolvasva rájönnél, hogy az
életben sok dolog nem úgy működik, ahogyan azt eddig hitted? Segítséget
kaphatnál egy új világ felfedezéséhez, és egy új nézőpontból,
új megvilágításban vizsgálhatnád meg a környezetedet,
és főként önmagadat.
Foglakoztál-e
már azzal az ötlettel, hogy olyan jártasságokra
tegyél szert, amelyekkel a tevékenységed jövedelmezőségét még
gazdasági válságok idején is képes vagy biztosítani?
Azzal, hogy új meglátások birtokába juthatsz, egyúttal egy sajátosanújfajta energiaforrásból is alkalmad nyílik erőt meríteni.
Rájöhetsz, hogy minden bizonnyal a korábbi - ma már elavultnak
számító - hiedelmeiddel korlátozod le magadat.
Tapasztalatból mondom, hogy mindezektől a gyermeki kíváncsiságodat
felélesztve, az újabb ismeretek és készségek megszerzésével lesz
majd módod megszabadulni.
Ebben
az e-bookban nemcsak olyan ötleteket gyűjtöttem össze, amelyeket
hasznosítva jelentős nyereségre tehetsz szert az MLM vállakozásodban,
hanem számos gyakorlati információval is szolgálok
annak érdekében, hogy a jövőben az esetleges komoly anyagi
veszteségektől is megkímélhesd magad.
MEGLEPETÉS
AJÁNDÉKOK
1.)
Személyes ingyenes konzultációs lehetőség
(Skype-on)
-
60 perc- velem (igénybe vehető az e-book megvásárlásától
számított 6 hónapon belül).
2.)
MI éri meg jobban? HONLAP vagy BLOG készítése
az ideális megoldás? (Tanulmány)
"Ha
abbahagyod a tanulást, a pénzed hamarosan
valaki másé lesz, azé aki tovább tanul." Robert T. Kiyosaki
Ezek a meglepetés AJÁNDÉKOK annyira értékesek, hogy legalább annyit
érnek,
mint maga az e-bookom. És mindezeket INGYEN megkaphatod.
Az
"Online MLM 2.0" E-book az alábbi gombra kattitntva
MEGRENDELHETŐ!
Most
néhány véleményt találsz itt azon személyek részéről, akik már
elolvasták az "Online MLM 2.0" e-bookomat.
Meggyőződhetsz arról, hogy szerintük az mennyire új meglátásokat
tartalmaz, és mit tartanak igazán említésre méltónak a benne közölt
információkkal kapcsolatban.
Kedves Béla!
Segítségeddel
megtanultam, hogy milyen módon ismertessem meg magam és
tevékenységem idegen emberekkel az Interneten, és hogy érdemeljem
ki a bizalmukat.
Az újabb, információkban gazdag e-bookodban megtalálható
a válasz arra a kérdésre, hogy mi választja el a sikeres
MLM-ezőket a sikertelenektől.
Mindenkinek ajánlom, hogy minél előbb vegye meg ezt a könyvet,
és alkalmazzon, amennyit csak tud, a "szerszámos ládában"
található online MLM eszközök közül.
Szenyán Ildikó
neadjafel.hu
Szia Béla!
Ez az e-book semmi korábban megjelent MLM könyvhöz nem hasonlítható.
Biztos vagyok, hogy a benne közölt ismeretek örökre meg
fogják változtatni az MLM-ezés gyakorlatát.
Béla, most olyan értékes segítséget kaptam Tőled, hogy ezentúl
már tudni fogom, mire figyeljek legjobban oda a munkatársaim
kiválasztásánál. Ráadásul közben még pénzt is kereshetek!
Ezzel a segítséggel rengeteg időt, pénzt és munkát spórolsz
meg nekünk.
Hollender Györgyné
Orsi mlm-orsi.mindenkilapja.hu
Minden
alapvető tudnivalót leírtál egyszerűen és jól érthető módon.
Akár kezdő, vagy tapasztalt online MLM-ező számára egyaránt,
számos gyakorlatban azonnal alkalmazható tippek halmaza
található meg ebben az e-bookban.
Aki a megvásárlását követően használni is fogja a benne
leírtakat, annak a jövőben nem lesznek gondjai a komoly
jelentkezők számának növelésében.
Hálás
köszönet az ötleteidért!
Walterné Geiger
Katalin egeszsegtippek.hu
Kedves
Béla !
Olyan tartalommal töltötted meg az e-bookodat, amely biztos
"mankó" minden kezdő és nem kezdő MLM-ező számára
! Megválaszolsz olyan kérdéseket amelyek folyamatosan felmerülnek
MLM tevékenységem során, újabb és újabb inspirációt, erőt
adva !
Igen jól választottam, ez az amit én is szeretnék csinálni!
Köszönöm a lehetőséget!
Semetke Gáborné
Erika valtoztasson.hu
Az
általam korábban olvasott MLM könyvekhez képest - melyek
többnyire csak motivációs és amatőr, divatjamúlt "módszereket"
tartalmaztak - ebben az e-bookban meghökkentő információk
tömegével találkoztam.
Olvasás
közben nem győztem számolni összesen hány AH-HA élményben
volt szerencsém részesülni. Végre értesülhettem arról, hogy
a valódi gyakorlati tapasztalattal rendelkező vezetők hogyan
végzik ezt a tevékenységet.
Winklerné Vámosi
Nóra sikeresfogyas.hu
Ebben
a szakmában legtöbben
arra lettek betanítva, hogy fáradhatatlanul addig folytassák az
utókövetést a jelöltjeikkel, ameddig nem sikerül nekik egy döntést
tőlük kiharcolniuk. És ekkor általában a következő telefonszöveget
szokták mondani:
"Szia,
Itt Béla vagyok, MLM hálózatépítő, ugye emlékszel rám?A múlt héten
már beszéltünk az XYZ MLM üzleti lehetőségről. Csupán azért hívlak,
hogy érdeklődjek Nálad, sikerült-e már döntened? Mikor akarod
elkezdeni velünk együtt ezt az MLM tevékenységet? Vagy még nem
döntöttél? Rendben van, néhány nap múlva majd újból jelentkezem..."
Rövid időn belül aztán rájönnek arra, hogy a "jelöltjüknek"
még "át kell gondolnia a dolgot", vagy már soha többé
nem tudják az adott személyt telefonon felhívni. Hát, hogy is
mondjam... én sejtem, hogy miért van ez így! Ugye mennyire ismerősen
hangzik a történet?
Mennyivel izgalmasabb lenne, ha ezentúl, kizárólag olyan telefonhívások
fogadásával és e-mailek megírásával kellene
az idődet eltölteni, amelyeket a valóban komolyan érdeklődő
és veled együttműködni szándékozó személyektől kapnál?
Képzeld csak el...
SOHA TÖBBÉ nem kellene idegen embereket telefonon felhívnod
SOHA TÖBBÉ nem kellene az embereket "üldöznöd"
SOHA TÖBBÉ nem kellene üzenetet hagynod a telefon üzenetrögzítőkön,
és reménykedni abban, hogy majd visszahívnak
SOHA TÖBBÉ nem lennének nálatok otthoni veszekedések amiatt,
hogy a családi költségvetésből mennyit költs el az MLM üzletedre
Ehelyett,
amikor felvennéd a telefonodat, egy ilyen szöveget hallgathatnál
benne:
"Szia
Béla, engem Péternek hívnak. Már több, mint egy órája a honlapodat
olvasom, ahol számomra egészen meglepő dolgokat írsz, és szeretnék
többet megtudni az online MLM vállalkozásodról. Lenne pár perced
arra, hogy néhány kérdésemre válaszolj? Nekem most volna egy kis
időm, hogy erről beszélgessünk."
Abban az esetben, ha az jár most a fejedben, hogy... "Hát
persze Béla, most te azt képzeled, hogy én majd elhiszem neked
azt, hogy az ilyen esetek a valóságban is előfordulnak...?"
Én ezen egyáltalán nem lepődöm meg. A hálózatuk építésével többnyire
küszködő MLM-ezők nagy része szerint, ez annyira
meseszerűen hangzik, hogy már igaz sem lehet, nem de?
Ezzel kapcsolatban elmondhatom, hogy szinte naponta kapok
ilyen telefonhívásokat... az MLM vállalkozásom nagyrészt
automatikusan működik... az emberek vagy csatlakozni akarnak a
hálózatomhoz vagy rendelni szeretnének a termékeinkből,
anélkül hogy előzetesen beszélnénk velük.
Többé
már nincs szükségem arra, hogy erőltessem az eladást és igyekezzek
"lezárni" a reménybeli vásárlóimmal folytatott beszélgetéseket
(vagy pedig, kezeljem a kifogásaikat). Ők maguktól teszik a dolgukat
és vásárolnak tőlem!
Ahogyan ez nekem működik, bizonyára NÁLAD is működne. Mi lenne,
ha - a megismerést követően - te is csak elkezdenéd alkalmazni
a megfelelő receptet?
Az
"Online MLM 2.0" E-book az alábbi gombra kattitntva
MEGRENDELHETŐ!
Kétségkívül, most lehetőséged nyílik arra, hogy válassz!
Akár egy kattintással most becsukhatod ezt az oldalt, és visszatérhetsz
az MLM vállalkozásod építéséhez.
Folytathatod
az ingyenes vagy fizetéses hirdetések tömeges feladását,
üldözőbe veheted a régebbi és friss ismerőseidet és "megkínálhatod"
őket az üzleti ajánlatoddal. Ráküldheted az MLM vállaltodtól kapott
klón honlapodra az érdeklődőidet, és bevetheted minden rábeszélő
képességedet, hogy ezt követően beléptesd a hálózatodba, vagy
vásárlásra ösztönözd őket.
VAGY... Pozícionálhatod magad a szakma vezetőihez
és csúcsteljesítőihez hasonló módon. Te is élére állhatsz az MLM
iparágban a következő 5 évben várható fejlődésnek, és kreativitásodat
kihasználva megalkothatod a saját, automata ügyfél- és munkatárstoborzó
rendszeredet, amellyel magad mögött hagyhatod a hagyományos MLM
technikáikkal másokat ma már csak többnyire felbosszantó kollégáidat.
Én már korábban megfogadtam azt a tanácsot, amit Donald
Trump is kapott annak idején az apjától:
"Tudj meg lehetőleg mindent arról, amivel foglalkozol!"
Tudod mit? Ha még ezeket a sorokat is olvasod, valószínű, hogy
hozzám hasonló különcnek számítasz a mai világban. Ugyanis ha
a megalkuvók népes táborát gazdagítanád, akkor most jókedvűen
viccelődnél a kollégáiddal egy vállalati értekezleten, ahol a
neked kiosztott szerepnek igyekeznél jól megfelelni. Eszedbe sem
jutna ilyen honlapszövegeket olvasni.
Az indok, ami miatt jelenleg az interneten keresed a helyzeted
javítására szolgáló megoldásokat, bizonyára az, hogy te egy magadat
mások által befolyásolni nem engedő megszállott vagy. Csak egy
tudatosan a saját törvényei szerint élni szándékozó, céltudatos
személy képes az ilyesmire.
Erre igazán büszke lehetsz!
Ismerd meg magad minél jobban, és a képességeidet is, amelyekkel
még tovább gazdagíthatod az egyediségedet. Nem érdemes mentegetőznöd
azért, amilyen vagy, illetve amivé válni szeretnél. Legyél
több annál, mint aki jelenleg vagy, és könnyítsd meg a dolgát
azoknak, akik téged keresnek, hogy rád találhassanak!
Üdvözlettel:
Kajárik
Béla
társad
az Online MLM
vállalkozásod sikerében
UI: Adj esélyt magadnak és engedd, hogy ebben
a könyvemben megismerhető friss információk segítsenek a fantáziádat
beindítani, és kiemelkedhess az unalmas, sablonos és szánalmas,
módszereket alkalmazó, sikertelen MLM-ezők tömegéből!
"Ne feledd, hogy az MLM egy olyan
lehetőség,
amellyel további lehetőségeket teremthetünk magunk számára.
Szó szerint, megcsinálhatjuk a szerencsénket!" (Len Clements)
Online
MLM 2.0
e
- book
M E G R E N D E L É S
Igazán
megtiszteltetés számomra, hogy megoszthatom Veled legújabb megfigyeléseimet,
meglátásaimat és tapasztalataimat, a napjainkba oly gyorsan változó
MLM szakmánkkal kapcsolatban.
Remélem,
hogy hamarosan Te is birtokába kerülhetsz ezeknek a hasznos információknak.
Javaslom, töltsd ki az alábbi megrendelő űrlapot!
A
megrendelésed megérkezését követően kapni fogsz egy visszaigazoló
e-mailt, amelyben a vételár kifizetéséhez illetve átutalásához
szükséges adatok lesznek megtalálhatók. Ha ez nem érkezne meg
kérlek, hogy írj erre az e-mail címre: vitalor[kukac]upclive[pont]hu
Minden
Általad megadott adatot bizalmasan kezelek. A rendelkezésemre
bocsátott információt sohasem adom ki harmadik fél felé. Személyiségjogaidat
a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartom.
Az
e-book PDF formátumban kerül leszállításra.
FIGYELEM:
A dokumentum megtekintéséhez Adobe Arcobat Reader
szükséges!
Az - ingyenes - program innen LETÖLTHETŐ:
Megjegyzés:
*
kötelező kitölteni
*
*
Kedves Megrendelőnk!
Felhívjuk
szíves figyelmét, hogy csak olyan számlázási címet adjon meg,
amely megegyezik a banki utalóval, vagy a postai utalvány küldőjével.